Content on this page requires a newer version of Adobe Flash Player.

Get Adobe Flash player

Talán érdemes a klasszikus mozi kérdésével kezdeni.

A mozi roppant fontos kollektív élmény az egyre atomizálódó társadalomban. Összehoz bennünket valami közös várakozás az előtérben.
Közös az élmény a nézőtéren. A film végén hazafelé ugyanarról beszélgetünk, mi nézők. Valahogy összehoz bennünket, még ha pár órára is.
A pláza-mozi persze más. Ott szétszóródunk a sok teremben. Ott nehezebb közös élményként megélni mindezt.
Egy biztos! A mozira nagy szükség van az izolált DVD és házimozi korszakban.

Ezért mindent, ami segít életben tartani a klasszikus mozi intézményét szeretni és támogatni kell!
Egy filmplakát kiállítás épp ilyen. Köszönet a szervezőknek!

Milyen is ma a film és a plakát viszonya?

Egyszerű hirdetési segédeszköz, vagy egyenrangú partnere a filmnek?

A szocializmus különös helyzete szoktatott rá bennünket a filmplakátban komplex vizuális és intellektuális tartalom keresésére. Akkoriban a 70 x 100-as felület ajándék volt annak, akinek volt mit mondania. Főleg, ha a mondandója nemcsak a filmről szólt, amire a plakát készült. És többnyire „olyanféle” 
emberek készíthettek plakátot, akik tudtak árnyaltan gondolkodni és árnyaltan, érdekesen szólni a grafika képi nyelvén. Ha már a kimondott szó annyira korlátok közé volt szorítva.

Kik készítik ma a plakátokat?

Elvárható-e az önálló, magas szintû vizuális vélemény megalkotása és ha igen, ki várja el? A megrendelô?  Vagy az alkotó önmagától vár el ilyesmit, mint régen? Kifejezett elvárás-e mindez, vagy csak jó értelemben vett melléktermék? 
Kockáztathatja-e ma a megbízó a sikert a „biztos” (vagy biztosnak látszó) piaci eszközökkel szemben egy „gondolkodtató” reklámeszköz alkalmazásával?
A gondolkodtató perszen nem rejtvény.
Ha a szem gondolkodik picit, nagyobb élményt kap a nézô, mintha pusztán, könnyen rághatóan elétesznek valami illusztrációfélét a filmről, amit látni fog.

Ugye, máris itt egy alapvető probléma!

Mindig egybeesnek-e a művész és a grafikus szakma szempontjai, értékítélete a megrendelői oldal elképzeléseivel? Nem is szólva a közönség elvárásairól, ha vannak ilyenek.

Tudjuk-e pontosan, hogy mi adja el a filmet az utcán? Egy izgalmas, önálló képi világ vagy a főszereplôk jól felismerhetô portréja? Vagy a kettô együtt is elképzelhető?

Persze felvethető egy másik kérdés is.
Egyáltalán milyen hosszú élettartamra készül egy filmplakát?
Gyorsan aktualitását vesztő célszerű, de puszta eszköz, vagy hosszabb, külön, önálló életre is szánt korrajz, vélemény, esetleg kultusztárgy?
Kedvenc filmjeink plakátjait sokan őrizzük. Jó rájuk nézni annyi év után is.

Egy biztos! A plakát fő célja, hogy közömbös ne maradhasson a néző, amikor rátekint.

De mivel annyi féle néző van, mindenki számára egyetlen közös nevezőt találni lehetetlen.
Legyen inkább a plakát olyan, mint a hagyma!
Újabb és újabb réteget lehántva találja meg mindenki azt, amire a legfogékonyabb. Így senki sem marad ki az élményből, ami eképp nyílván sokfélévé is válik.
Nem könnyű ilyen plakátot alkotni. Ezért nem is képes rá akárki.

Egy alkalmazott mûvészeti ág - (persze melyik nem az?) - attól nehéz és nagyszerű, hogy képes élményként megformálni a megbízó, az alkotó és a közönség gondolatait az egyén és a közösség szintjén is.
Sikerre, valódi elismerésre is csak mindezt teljesítve számíthat.

A jó filmplakátnak különleges mondandója van.

Szól a filmről, annak tartalmáról, hangulatáról a maga sajátos grafikai nyelvén, pont úgy ahogyan a film készítője a film nyelvén és eszközeivel teszi ezt.

A jó filmplakát úgy fogja kézen a leendő nézőt, hogy közben készítőjének világán keresztül vezeti a nézőtérre, ahol már a film alkotói világa várja.

Lássuk, van-e a kiállított alkotások között ilyen!

(Lelkes László 2010. február 1.)

A megnyitó képekben:

   

Fotó: Valuska Gábor

 
created by: AdoBit Ltd.